Leader

Ezzel próbálják megfejteni az egyik legnagyobb rejtélyt

A közel három tonnás kamera több mint 3,2 gigapixeles felbontással büszkélkedhet. A Cerro Pachón-hegy csúcsán, az Atacama-sivatag szélén álló Vera C. Rubin obszervatórium darabjait több járművel szállították Santiago-tól mintegy 565 kilométerre északra.

ezzel_probaljak_megfejteni_az_egyik_legnagyobb_rejtelyt.png

Az obszervatóriumot működtető NOIRLab központ igazgatóhelyettese, Stuartt Corder, az AURA egyetemi szövetség tudományos vezetője a napokban elmondta, hogy minden készen áll a tesztelésre, és reményeik szerint hamarosan telepítik a rendszereket.

Az obszervatórium egy nyolcméteres, nagy látómezejű földi távcsőből, a kamerából és egy automatizált adatfeldolgozó rendszerből áll.

A tízéves kutatás során éjszakánként mintegy 20 terabájt adatot gyűjtenek, és működésük során egy 15 petabájtos katalógusadatbázist hoznak létre.

A kutatás célja a sötét energia és sötét anyag természetének vizsgálata a világegyetemben, valamint a Földet fenyegető aszteroidák és a Naphoz közel eső egyéb csillagok és bolygók ütközési veszélyének elemzése.

Az AURA egy 47 amerikai intézményből és három nemzetközi társszervezetből álló konzorcium, amely csillagászati obszervatóriumokat működtet a Nemzeti Tudományos Alapítvány és a NASA részére. A NOIRLab központ is tagja ennek a szervezetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://leader.blog.hu/api/trackback/id/tr4318428593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Elrejtés
Advertise here
süti beállítások módosítása